A gyöngyfűzés az egyik legnépszerűbb ékszerkészítési hobbi manapság, köszönhetően a könnyen beszerezhető, olcsó alapanyagoknak, az interneten megtalálható számtalan segédletnek, videónak, leírásnak, valamint annak, hogy a foglalkozás végén egy ékszer lesz a kezünkben, amit saját magunk készítettünk. Lássuk, hogy milyen eszközökre lesz szükség, ha gyöngyfűzéssel akarunk foglalkozni.
Mindenképpen szükségünk lesz fűző cérnára és fűző tűre. Van több egyéb eszköz is, amiket később fogunk bemutatni, de a cérna és a tű a legegyszerűbb gyöngyfűzéshez is kelleni fognak. A fűző cérnák erősebb, mint a varró cérnák, nehezebb őket elszakítani, mivel teljesen más eljárással, és más feladatokra készülnek. A tű feladata, hogy a kis lyukakon át tudjuk juttatni velük a cérnát, fejük nincsen, és kifejezetten erre a célra készülnek.
Szükségünk lehet még gyöngyszedő kanálra, ami különösen akkor jön jól, ha nagy mennyiségű gyöngyökkel dolgozunk, mivel jelentősen felgyorsítják a gyöngyök kiválogatásának folyamatát.
Mindenképpen szerezzünk be ún. stoppert is. Ez olyan szerelék vagy gyöngy, melynek feladata, hogy megakadályozza a már felfűzött gyöngyök lecsúszását. Mivel gyakran szükség van arra, hogy a már félig elkészült gyöngy ékszert mozgassuk, stopperekkel biztosítani tudjuk, hogy az ékszer egyben marad a mozgatás után is, nem kell újrakezdenünk mindent, ha egy kicsit nem figyelünk oda.
A fogók feladata, hogy segítsék a drót megmunkálását, módosítását. Segítségükkel létrehozhatunk például dróthurkokat, V alakban vághatjuk le a drót végét, vagy szerelőkarikát hozhatunk létre.